Az én történetemben nem volt kimondott elvárás, hogy mindent megoldjak. Nem volt állandó szigor.
A szeretet nem a teljesítményemtől függött. Épp ellenkezőleg. Nagyon gyakran hallottam a családomtól:
„Mennyire okos.”
„Milyen ügyes.”
„Milyen értelmes.”
„Milyen bátor.”
Ezeket a mondatokat a szeretet szülte. Elismerés volt bennük. Büszkeség. Ès valóban , kívülről gyönyörűen hangzanak. Belül viszont lassan megjelent valami más.Szorongás. Teljesítési kényszer.
Nem azért, mert bárki követelte volna. Egyszerűen csak eleget akartam tenni annak a képnek, amit rólam láttak.
Amikor a dicséret belső követelménnyé válik
Ha ennyire okos vagyok…
akkor nem hibázhatok.
Ha ennyire ügyes vagyok…
akkor nem okozhatok csalódást.
Ha ennyire értelmes vagyok…
akkor mindig tudnom kell, mit csinálok.
Nem várta ezt tőlem senki, de bennem belső követelménnyé vált.
És ez a láthatatlan elvárás idővel sokkal erősebb lett, mint bármilyen külső szabály.
A legnagyobb tanulság: a pozitív címke is lehet teher
A legnagyobb tanulság számomra az: A pozitív címke is lehet teher
Amikor egy gyereket folyamatosan a képességeiért dicsérnek,
könnyen összekapcsolja az értékét a teljesítményével.
Nem az a belső üzenet alakul ki, hogy
„szerethető vagyok”,
hanem az, hogy
„akkor vagyok szerethető, ha jól teljesítek”.
És innen már csak egy lépés:
Nem hibázhatok.
Nem gyengülhetek el.
Nem lehetek bizonytalan.
Mert akkor mi marad abból a képből, amit rólam gondolnak?
A jókislány ebben a történetben tettre kész
A jókislány ebben a történetben nem visszahúzódó, hanem tettre kész.
Ő nem az, aki nem beszél, hanem az, aki mindig tudja a választ.
Ő nem az, aki háttérben marad, hanem az, aki mindent megold.
Ő nem a „problémás gyerek”, ő az, akire büszkék. És pontosan ezért nem meri megmutatni, ha elfárad.
Mert akkor megrepedne a kép.
A láthatatlan belső nyomás
Ő az, aki hiba után marcangolja magát. Aki ha elfárad, még egy lapáttal rápakol.
Aki állandóan szervez, rendez, átvállal, megold, utánajár, segít….
és még sorolhatnám.
Ez egy állandó belső nyomás.
A legnehezebb benne az, hogy kívülről senki nem látja, mert nem mutatsz belőle semmit. Hiszen ha megtennéd, pont a saját elveiddel mennél szembe.
De belül folyamatosan ott dolgozik egy halk, mégis könyörtelen mondat:
„Nekem ezt hoznom kell.”
„Nem csúszhatok meg.”
„Nem vallhatok kudarcot.”
Ez nem külső kényszer, ez belsővé vált elvárás. Ez a fajta jókislány-szerep gyakran a legerősebb perfekcionizmust építi fel.
Szakmailag mi történik ilyenkor?
Szakmailag mi történik ilyenkor?
Az identitás a kompetenciára épül.
Nem a puszta létezésre. Nem a kapcsolódásra, hanem a teljesítményre. Ezért felnőttként:
– nehezen kérsz segítséget
– túlterheled magad
– rettegsz a hibától
– identitáskrízist élsz meg, ha nem teljesítesz
És közben azt mondod magadról:
„Én erős vagyok.”
Pedig valójában csak nagyon korán bevésted magadba azt az elvárást, hogy a gyengeség veszélyes.
A dicséret nem rossz, de kell mellé engedély a hibára
És itt fontos kimondani valamit.
A dicséret nem rossz.
A büszkeség nem romboló. De ha nincs mellette engedély a hibára,
ha nincs mellette az a mondat, hogy
„akkor is szeretlek, ha most nem sikerül”,
akkor a „te okos vagy” könnyen válik belső kényszerré.
A jókislány nem mindig azért születik, mert fél a büntetéstől, hanem mert fél elveszíteni a szeretetet, a megbecsülést, a róla alkotott szép képet.
És ez az a pont, ahol a legerősebb nők is elfáradnak.
Amikor felismered magadban ezt a mintát
Ha ezt olvasod, és érzed a mellkasodban a feszülést, ha ismerős az a belső mondat, hogy „nekem bírnom kell”, akkor lehet, hogy nem túl érzékeny vagy. Lehet, hogy csak nagyon korán megtanultál megfelelni. És talán most jött el az idő, hogy ne csak okos és ügyes legyél, hanem megengedhesd magadnak azt is, hogy ember vagy.
A valódi változás kezdete
Számomra talán itt kezdődik a valódi változás. Nem ott, hogy hirtelen megtanulsz nemet mondani. Nem ott, hogy egyik napról a másikra ledobod a szerepet, hanem ott, amikor először megengeded magadnak, hogy ne tudj mindent.
Amikor nem javítod ki azonnal a hibádat.
Amikor nem vállalod át más terhét reflexből.
Amikor kimondod: „Most elfáradtam.”
A jókislány benned nem ellenség
A jókislány benned nem ellenség.
Ő egy régi túlélési stratégia.
Ő segített szerethetőnek maradni.
Segített biztonságban lenni. Segített betölteni azt az űrt amit valójában te generáltál saját magadban a magasra tett elvárásaiddal.
Csak ma már nem biztos, hogy erre van szükséged. Ma már lehet, hogy arra van szükséged, hogy ne csak kompetens legyél, hanem jelen.
Ne csak erős, hanem őszinte.
Ne csak megoldó, hanem kapcsolódó. És a legfontosabb : magaddal is.
Van lehetőség új mondatokat tanulni
Ha olvasod ezt, és érzed, hogy benned is él ez a minta,
akkor tudd: nem vagy egyedül, és nem kell egyedül átalakítanod sem.
Van helye annak, hogy erről beszéljünk.
Van helye annak, hogy lassan, rétegről rétegre megértsük,
miből épült fel benned ez a belső elvárás.
És van lehetőség arra is, hogy új mondatokat tanulj.
Olyanokat, amelyek nem a teljesítményedhez kötnek, hanem a létezésedhez. Mert az értéked nem a „jó” szerepedből fakad, hanem abból, hogy vagy. ♥️☺️
Pont így vagy tökéletes 🥰🫶🏼