Belső történeteink
Ezek az írások azokhoz a belső folyamatokhoz kapcsolódnak, amelyek sokszor láthatatlanul hatnak ránk. Ha olvasás közben azt érzed: „ez rólam szól” , akkor már elindult benned valami fontos.
Amikor egy nő kihagyja magát a saját szerepei közül
A nők gyakran egyszerre vannak jelen anyaként, társként, dolgozóként, vezetőként, gondoskodóként és szervezőként. A sok feladat és felelősség között azonban könnyen háttérbe kerülhet az, hogy ők maguk hogyan vannak jelen a saját életükben.
Amikor egy nő már főként a szerepei és feladatai mentén határozza meg önmagát, idővel megjelenhet egy nehezen megfogható hiányérzet. A nőiesség ilyenkor nem külső elvárásként, hanem önmagához való belső kapcsolódásként válhat újra fontossá.
Amikor a pozitív címke is teherré válik
Ebben az írásban arról van szó, hogyan válhatnak a szeretetből fakadó, pozitív címkék is belső teherré. Amikor egy gyerek újra és újra azt hallja, hogy okos, ügyes, bátor vagy erős, könnyen összekapcsolhatja az értékességét a teljesítményével, és felnőttként is azt érezheti: mindig hoznia kell ezt a képet.
A jókislány-szerep ebben a formában nem feltétlenül csendes alkalmazkodás, hanem folyamatos megoldás, teljesítés, túlvállalás és megfelelés. A változás ott kezdődhet, amikor már nemcsak kompetensnek, erősnek és ügyesnek engedjük magunkat látni, hanem emberinek is: olyannak, aki hibázhat, elfáradhat, segítséget kérhet, és akkor is értékes marad.
A halogatás, és ami valójában mögötte húzódik
Az elmúlt hetekben több videót is megosztottam a halogatásról, és meglepett, mennyi embert megérintett ez a téma. A visszajelzésekből számomra egyre világosabb lett: sokan nem lusták vagy motiválatlanok, hanem egyszerűen nem értik, mi történik bennük, amikor pontosan tudják, mit kellene megtenniük, mégsem tudnak elindulni. Ez az írás arra hív, hogy a halogatásra ne önbántással, hanem egy kicsit több kíváncsisággal és megértéssel nézzünk rá.
A bántalmazás lelki következményei, amit nem látunk, mégis mindent meghatároz
A bántalmazás lelki következményei sokszor akkor is tovább élnek, amikor a fizikai veszély már megszűnt. Mélyen átalakíthatják az önképet, az önbizalmat, a határok érzékelését, a kapcsolódási mintákat és azt, ahogyan az érintett önmagára tekint.
Ezek a hatások nemcsak azokat érintik, akik közvetlenül elszenvedői voltak a bántalmazásnak, hanem azokat a gyerekeket is, akik ilyen közegben nőttek fel. A láthatóvá tétel azért fontos, mert a szégyen és az önvád helyett így elindulhat annak felismerése: amit átéltek, az valós volt, jogos volt, és nem az ő hibájuk.